CSATLAKOZZON ÖN IS
ÖNKÉNTES PROGRAMJÁVAL
az ARS SACRA Fesztiválhoz
a Nyitott Templomok Napjához
FELHÍVÁS LETÖTLÉSE: ITT és ITT
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: JÚLIUS 15.

Filmklub

2018. március 28. szerda 18:00 óra Párbeszéd Háza (Pázmány Péter konferenciaterem), 1085 Budapest, Horánszky u. 20.
 
Huszár Domonkos: Faces of love (2016) 73’
 
20 évvel ezelőtt egy francia nővér különleges meghívást kapott Istentől. Nem sokkal később, félretéve addigi életét, a Fülöp-szigetekre indult, hogy egy missziót alapítson az ottani hátrányos helyzetű fiatalok számára. Ez alatt az idő alatt Európa egy másik részén, Magyarországon is megfogant valakiben ugyanez a gondolat. 1997 októberében Fabian Edith Mirjam és Sophie nővér megalapították az ACAY missziót Manilában, a Fülöp-szigetek fővárosában. Új missziós közösségük pedig a Mária Misszionáriusai elnevezést kapta. Küldetése a mai napig ugyanaz: Reményt adni azoknak, akiket minden reménytől megfosztottak. A shoeshine.hu stábja készítette el azt a filmet, mely először hozza elérhető közelségbe Európa és Magyarország számára is az ACAY Misszió megrendítő szolgálatát Ázsiában. A 2016 év elején indított közösségi finanszírozáson alapuló kampány sikerrel zárult, így a Faces of Love című Manilában forgatott dokumentumfilm még abban az évben elkészült.
 
A II. Ars Sacra Filmfesztivál győztes alkotása.
 
Vendég: Huszár Domokos rendező, beszélgetőtárs Mészáros Anett kommunikációs szakember
    Impresszum Adatkezelési szabályzat GYIK Site map Ars Sacra © Minden jog fenntartva. development: TYCMO design: SALT COMM