ARS SACRA
zene
„MODERN ZSOLTÁROK"- Gyárfás Premecz Organ Trió lemezbemutató koncert
Pestszentimrei Baptista Gyülekezet
1188 Budapest, Nemes utca 28.
telefon: (20) 213 6505
kapcsolat: (1) 292 9202, pikhazpikhaz.hu, www.pikhaz.hu
Először láthatjuk vendégül Pestszentimrén a formációt. A magyar jazz zenei palettán hiány volt eddig az igazi Hammond orgona-gitár hangzás, pedig a két hangszer remekül kiegészíti egymást. A formáció ezt, az 50-es évek végén és 60-as évek elején világhódító útjára induló stílust idézi fel.
A magyar jazz zenei palettán hiányzik az igazi gitár-hammond hangzás. Az „Organ Grider’s Suite” című zenemű tételei a jazznek ezt, az ’50-es évek végén és a ’60-as évek elején világhódító útjára indult stílust idézik fel, természetesen mai köntösben, egyúttal emléket állítva a stílus legjelentősebb képviselőinek. A zenemű tíz tétele szervesen kapcsolódik egymáshoz, középpontban tartva a két markáns hangszer játékát. A gitár és a hammond végig remekül kiegészítik egymást, általában harmóniában vannak, lágyan beszélgetnek, alkalmasint vitatkoznak, időnként versenyezve egymással, miközben néha egyik, majd a másik veszi át az irányítást. De végül visszatérnek a kiinduló ponthoz, ahol ismét harmónia uralkodik. Mindez alatt végig ott lüktet a swing, mint egy lassú, de megállíthatatlan sodrású folyó – ez a hangzás adja a zenei anyag különlegességét, ezzel a CD művészi értékét is. Az előbbiekből kiderül, hogy a témák gitár-Hammond-dob összeállítású trióra íródtak. A darabban szereplő Hammond szólamokat a fiatal tehetség Premecz Mátyás szólaltatja meg a legendás B-3-as Hammond orgonán (Premeczre, mint ígéretes tehetségre még Fogar hívta fel a figyelmemet.), a dobon pedig a kiváló Jeszenszky György hallható, aki hangszerének egyik legjelesebb képviselője hazánkban, egyúttal kiváló pedagógus, a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazz-dob tanszékének tanára.
2018.09.15. KEZDÉS: 17:00 óra