ARS SACRA
2024. szeptember 14-22. „Az igazság békét teremt” (Iz 32,17)
Ars Sacra Fesztivál  •  séták  •  hírek  •  média  •  vers  •  kapcsolat huen

Jókai Anna: Ima Magyarországért

Öregisten, Nagyisten
nézd, hogy élünk itt lenn
katlanba zárva
csodára várva
csöbörből vödörbe magyarok.
Itt élünk se élve se halva
hurrá a vödörben hal van
süthetünk szálkás kis pecsenyét
a friss húst viszi már a fürge menyét
körben a bozótból
ragadozók szeme villog
az elhevert csordákon
áldozati billog.
(csitt, csak csendesen, ne kiálts,
mormold csak, mormold az imát)
Öregisten, Nagyisten
ha Te nem, ki segítsen?
Sovány lakomára
nohabort kínáltak
s akik ezt megitták
bódultakká váltak.
(... csak csendesen, ne siránkozz,
halkan szólj elkábult hazánkhoz)
Öregisten, Nagyisten
érted sóvárog ma minden
akik hortyognak szanaszét
vagy éberen vigyáznak
síkos savas eső alatt
biz egyformán áznak.
(... csak csendesen, mind aki lázad,
báránybõr jelmezben figyelik a házad)
Öregisten, Nagyisten
erősíts a hitben
hogy ami késik
azért el nem múlik
él még a Te nyájad bárha szőre hullik.
(... csak csendesen, nem használ a lárma,
mostohaszülők közt még árvább az árva)
Öregisten, Nagyisten
más remény nincsen
mint igazad, kegyelmed
hogy Te szabj végül rendet
maradék országnak
adj életes kedvet
a lecsonkolt többit
gyógyítgasd ne engedd
önnön gyilkosává válni -
haza kell találni!
(... csak csendesen, mert vád alá vesznek,
jönnek janicsárék, kerék alá tesznek)
Öregisten, Nagyisten
nem hoztak, de vittek
a vak lóra azt hazudták bátor
suba alatt kupec lett a pásztor
műdalokkal altat nejlonfurulyája
dagonyáztat minket langyos pocsolyában.
(... csak csendesen, ne élvezd a táncot,
csörgesd csak, csörgesd a vattázott láncot)
 

Fájdalomban boldog régi jó Patrónánk
hegyeink elcsórták, eladó a rónánk
fulladunk a füstben a folyónkban cián
sorvasztja a lelkünk a ránk tukmált Isten-hiány
mértékadó értelmiség minden mérték nélkül!
hóhér a halottal cinikusan békül
dús szobákban álparasztok
a búzát égetik ők nem harasztot
melósvezér nyüszít, uszít
munkásember helyben fut itt
a hajléktalant rendr verte
shoppingcenter országszerte
mocskos pénznek nincsen szaga
gaztól rabolt s gaz lett maga
és a művész? búsan kérded
megvették a tehetséget
sirasd őket Ősi Anya
zsoldospénznek sincsen szaga
(... csak csendesen, hagyd Krisztust ítélni,
végtelen időben mindenkit megtérni)
Öregisten, Nagyisten
kit kövessünk s kit nem?
Érlelj az eszmében de a rögeszmét távoztasd
hisztériát űzz el indulatunk meghagyd
a reánk szabott leckét beteljesíthessük
gőgösek se legyünk kétségbe se essünk
nácítudat, bolsitudat
csak álarc a Szörnynek
egyképp meggyötörtek
lám egymásra törnek
gonosz század elment
nehéz évek jönnek
melegítsd eszünket, okosítsd szívünket,
biztass hogy a testvérharc megszűnhet
göngyöld e földgolyót, írjad köntösébe
édes hazánkat annak is kellős közepébe
a lapulást-alkuvást váltsa már valódi béke...
Annyi gyalázatos koron át
őrizd meg számunkra misztikus koronád.
(csak csendesen, akinek füle van, hallja;
a látónak látható, hasad az Ég alja)
Öregisten, Nagyisten
mit akarjunk s mit nem:
törvényed vezessen
hogy e kis nép oda ne vesszen
át ne lyukadjon helyünkön a térkép
ki ne radírozzon a világi lét végképp
serkentsd fel szolgád, a Magyarok Istenét
kend meg könnyektől elhomálylott szemét
küldd le a magasból újra e véres-veres földre
tartsd köztünk szellemét most és mindörökre.
(A Születés előtt túl hosszú volt az Ádvent
– hiszen az életünk hovatovább ráment -
mielõtt nem késő, Te mondd ki az Áment.)
 

A könny hazug

Prohászka Ottokár verse
A könny hazug, a szó sivár,
Jól tudom én, hogy rám mi vár:
Valóság lesz minden remény
S a fájdalomból költemény;
Oh, mennyi üdv, ó, mennyi fény,
A végtelenben élek én,
A könnyeken s a harcon át
Zengem a Megváltó dalát:
Küzdj s ne féld az enyészetet,
Hogy megtaláld az életet
Örökre!

Májusi éjszaka

Szabó Lőrinc verse
Késő volt, mentem haza, lelkem
az elmult nappal küszködött,
mentem, mogorván, kimerülve,
a kertek és villák között,
nem is én mentem, csak a lábam
vitt a fekete fák alatt,
két lábam, két hű állatom, mely
magától tudja az utat.
 
S egyszerre a májusi éjben
valami hullám megcsapott:
illatok szálltak láthatatlan,
sűrű és nehéz illatok,
a lélegző, édes sötétben
szinte párolgott a világ
és tengerként áradt felém az
orgona, jázmin és akác.
 
Láthatatlan kertek mélyéből
tengerként áradtak felém,
nagy, puha szárnyuk alig lebbent
és letelepedtek körém,
a meglepetés örömével
lengették tele utamat
s minden gondot kifújt fejemből
ez a szép, könnyű pillanat.
 
S mintha élt volna, minden illat
külön megszólalt és mesélt,
ittam a virágok beszédét,
a test nélkül szerelmes éjt;
a rácson kísértetfehéren
áthajolt hozzám egy bokor
s úgy töltött csordultig a lelke,
mint szomjú palackot a bor.
 
És részegen és imbolyogva
indultam nagylassan tovább,
s új tenger dőlt a szomszéd kertből,
új bokor az új rácson át,
s az illattól már illatos lett
tüdőm és szívem és agyam,
egész testem elnehezült
s azt érezte, hogy szárnya van.
 
Hogy értem haza, nem tudom már.
– A gondom ma se kevesebb.
De azóta egy kicsit újra
megszerettem az életet,
s munka és baj közt mindig várom,
hogy jön, hogy majd csak újra jön
valami fáradt pillanatból
valami váratlan öröm.
 

Elveszíthetetlen öröm

Bodás János verse
Nem igaz, hogy az élet rút, kegyetlen,
sok öröm van, elveszíthetetlen.
Van öröm, amely mindörökre tart,
nem árt neki szó, se tűz, se kard,
se fagy, se szélvész, átok vagy nyomor,
mitől a világ oly sokszor komor.
Van öröm, amely soha nem apad,
s ez az öröm: add másoknak magad!
Míg élsz, magadat mindig adhatod.
Adj szót, vigaszt, ha van falatot,
derűt, tudást, vagy békítő kezet,
mindez Tiéd! Vesd másba s nézheted,
hogy nő vetésed, hozva dús kalászt,
s meggazdagítva lelked asztalát.
Csoda történik: minél többet adsz,
Te magad annál gazdagabb maradsz.

Tavasz van! Gyönyörű!

József Attila verse
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

FEBRUÁR

SZABÓ T. ANNA verse
Hallod, hogy pendül az ég? Jön a szél!
Zsendül a földben a nedv, fut a vér,
bizsereg a magban a lomb meg a fény –
túlvagyunk lassan a tél nehezén.
Olvad a hó, fenn fordul a nap,
kiböködi a hideg csillagokat,
döccen a vén föld rossz kerekén –
túlvagyunk mégis a tél nehezén.
Jaj, milyen évszak! Hosszú, sötét.
Óvtuk az otthon csöpp melegét.
Biccen az új ág, zsenge remény:
túl vagyunk, úgy-e, a tél nehezén?
Jön, jön a szél, friss föld szaga száll,
létre gyötörte magát a halál,
nincs lehetetlen, van te meg én –
túlvagyunk, látod, a tél nehezén.

HÓTALAN A HEGYEK INGE

Nagy Gáspár verse
Ez a tél még megváltatlan,
nincs rá mentség: fehér paplan,
se hó, se hold nem világol –
amíg fölragyog a jászol
 
hordjuk szívünk szakadatlan,
kormos arcot száz darabban,
nincs ajándék, semmi tömjén –
rí Boldizsár, Menyhért meg én.
 
Az indul el akaratlan
kinek angyala jelen van,
hótalan a hegyek inge –
el kell érnünk Betlehembe!
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
Online program feltöltésAlapítványLetöltésekBeszámolókFilmArchívumPartnerekTámogatókAdatvédelem