ARS SACRA

zene
KERESZTKONCERTEK 4. TUTTI CANTABILE ÉNEKEGYÜTTES
Budapesti Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Templom
1074 Budapest, Rózsák tere 10.
kapcsolat: www.ars-sacra.hu
A Tutti Cantabile Énekegyüttest a közös énekléssel forrt össze baráti közösséggé. A hívő és másképp gondolkodó fiatalok együtt tanulják, adják elő dalaikat, a különböző népek, vallások egyházzenéjéből választva. Sokféle eredeti nyelven énekelnek, előadásukból mégis- hallgatóikat is megérintő- értő áhítat, emelkedettség árad. Az együttes vezetője Buda Sára.
A 2024-es Ars Sacra Fesztivál 4. keresztkoncertjén a Tutti Cantabile énekegyüttes várja Önöket egy zenei utazásra. Az egyházi zene két évezred és az egész Föld híveinek sokszínűségét magába öleli, ennek szeretnénk egy-egy kis részletét bemutatni. A Tutti Cantabile énekegyüttes 2006-ban alakult. Évek alatt a közös muzsikálás baráti társasággá és bátran kísérletező együttessé formált minket. Tagjaink közt hívők és másképp gondolkodók is vannak, de az együtt éneklésben, a zenében, az egymásra hangolódásban mind megéljük azt az emelkedett lelkiállapotot, amire a mindenkori imádkozó vágyik. A hagyomány szerint Szt. Ágoston mondta, “aki énekel, kétszeresen imádkozik”. Érezzük, hogy az éneklés elhalványítja félelmeinket, bizalmas közelségbe hoz egymással és Istennel is, akihez könyörgésünk vagy hála-imánk szól. Koncertünkön a gregoriántól a kortárs szakrális zenéig utazunk az időben. Latinul és sok különböző nemzet anyanyelvén éneklünk, ezzel megmutatjuk azt a sokszínűséget, amit az egyházi zene a korok és népek különbözőségeiből nyert, és azt az egységet és közösséget, amiben az Istenhez forduló emberek osztoznak. És velük mindannyian, akik ezeket a kórusműveket énekeljük. "Megvalósult a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával"
2024.09.20. KEZDÉS: 19:00 óra