Túrmezei Erzsébet verse
"Legyen meg a Te akaratod!“
Ha elkerülnek gondok, bánatok,
könnyű kimondani. De ha nehéz
órák jönnek, s az öröm ködbe vész?
Ha a szív vérzik, a lélek zokog,
ha éjszakának tűnnek nappalok,
eltördelni mégis a mondatot,
hogy "legyen meg a te akaratod!“?
 
Inkább sikoltanék: "Atyám, ne, ne!
Miért kell ennek így történnie? !“
Szívem keserű lázadásba jut,
ha érthetetlen előtte az út.
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket:
"Én Istenem, hát ez a szeretet? !“
 
Aztán elcsitul: "Bocsáss meg, Atyám!
Te szeretsz engem híven, igazán.
Kínban vergődő szívvel is tudom:
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Ellenemre is véghezviheted,
de szívem attól nem lesz csendesebb.
Taníts meg hát szívből kiáltani
ne csak szájjal, de szívvel mondani:
"Ahogy te akarod, ne ahogy én!-
A békesség csak így lesz az enyém.
 
Lehet az út tövises, meredek,
amerre vezetsz, bátran mehetek.
S mindennapi kérésem az marad:
"Add, hogy csupán Téged kívánjalak!-
 
"Legyen akaratod-, ha nap nevet.
"Legyen akaratod-, ha éj temet.
Legyen most és mindörökké! Igen!
Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem!
Ha utam célját el is takarod:
Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

Kosztolányi Dezső verse
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Ady Endre verse
Havas Krisztus-kereszt az erdőn,
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.
 
Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.
 
Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.
 
Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.

Juhász Gyula verse
Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
A gyűlölőket, és a köpködőket.
 
Szeretted ezt a szomorú világot
S az embert, ezt a nyomorú virágot.
 
Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet
És hogy felettünk csak az Úr itélhet.
 
Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.
 
A megbocsájtást gyakoroltad egyre,
Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.
 
Ma is elégszer hallod a magasban
A gyűlölet hangját, mely égbe harsan.
 
A gyilkos ember hangját, aki részeg
S a szeretet szavát feszítené meg.
 
Én Jézusom, most is csak szánd meg őket,
A gyűlölőket, és a köpködőket.
 
Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek.

Pázmány Péter verse
Irgalmas Isten, ki minket
egy örök életnek reménységére hívtál,
hogy amint Te egy vagy,
és egy a tetőled rendelt keresztség,
úgy mindnyájan egy hitben,
egy szívvel szolgáljunk neked:
adj szívünkbe Szent Lelket,
hogy mindnyájan egyet értsünk,
egyet valljunk és a te akaratodban való egységet
szorgalmatosan megtartsuk.
Add, hogy mindnyájan egy akolban legyünk
az egy Pásztornak gondviselése alatt,
és Téged minden visszavonás, gyűlölség
és egymás rágalmazása nélkül dicsérjünk.
 
Térítsd meg, Uram,
a te elszéledett juhaidat,
vedd el a homályt szívünkről,
nyisd meg a siketek fülét,
világosítsd meg a vakok szemét,
és a te igaz hitedre
tanítsad meg a tévelygőket.
A te szerelmes szent Fiad,
a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Ámen.

Tóth Árpád verse
Magányos sír a keskeny, elhagyott
Völgyben, keresztje ferde már, veszendő,
De gyapja hó a vállát – enyhe kendő –
Szelíden védi és rojtul ráfagyott
 
Kis jégcsapok gyémánt dísze ragyog:
Míg lent a néma bíborban derengő
Mélységben zárt szemekkel és merengő
Arccal nyújtózik egy ifjú halott.
 
Ha veres szemmel s arany nap-sisakban
A hajnal újra a hegyekre csattan,
Pihenj, kedves, nem kell már harcra szállnod,
 
Sírod felett még bús moraj lebeg,
De te feledd az ágyút már, – te álmodd:
Hazaértél, s ugat, vén hű ebed...