ARS SACRA
2024. szeptember 14-22. „Az igazság békét teremt” (Iz 32,17)
Ars Sacra Fesztivál  •  séták  •  hírek  •  média  •  vers  •  kapcsolat huen

Weöres Sándor: Szembe fordított tükrök

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
 
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács:
igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
 
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.
 

Pünkösdi himnusz

Hrabanus Maurus (776-856) verse
Teremtő lélek, légy velünk!
Látogasd híveid szivét!
Töltsd malaszttal a kebleket,
melyeknek alkotója vagy.
 
Te, kit Védőnknek mondanak,
s mellénk a magas Ég adott!
Tűz, élő forrás, szeretet!
Te, lelkek lelki olaja!
 
Ajándékoddal hétszeres!
Te, ujj az Isten jobb kezén!
Te, kit az Atya megigért,
szavával áldod torkaink!
 
Gyújts fényt érzékeinkbe! Öntsd
szívünkbe szent szerelmedet!
S mi bennünk testi gyöngeség,
örök erőddel izmosítsd!
 
Ellenségünket űzzed el!
S a Békét tüstént hozd közel,
előttünk járva, mint vezér!
S kerüljünk mindent, ami árt.
 
Általad tudjuk az Atyát
s ismerjük, adjad, a Fiút!
Tebenned higgyük szellemét
mind a kettőnek végtelen.
 

Ezt teljesítse az Atya,
s vele egylényü Egyfia,
aki veled uralkodik,
ó, Lélek, minden századig!
 
(Ford.: Babits Mihály)

Marasztalnálak, májusom

Áprily Lajos verse
Azúr szemed, látom, már messze néz,
sziromhavas lábad indulni kész.
 
Völgyünk csodája, tündér lányalak,
év gyönyörűje, hogy marasszalak?
 
Mi tudna késleltetve hatni rád?
Iszalagokkal kötném meg bokád.
 
A fáknak szólnék: sűrűsödjenek,
útrekesztő bozóttá nőjenek.
 
Szövetkezném a völgy rigóival,
legyen daluk kötő varázsú dal.
 
Szarvasokat vennék rá, hogy csapat
állja el agancsokkal utadat.
 
Tél-nyűtte testemet vetném eléd,
hogy lefogjam lábad lendületét.
 
Marasztalnálak, mert nem tudhatom:
találkozunk még, tündér hónapom?

A hangfogó falak

Reményik Sándor verse
A kolozsvári Szent Ferenc-rendi zárdában
 
Ezek a vastag, hangfogó falak,
Nagy kőkockákon halk léptek nesze,
S az elsurranó pár csuklyás alak.
A kongó-bongó fehér folyosók,
A kis cellák s a kis cellák lakói:
Az óceánról révbetért hajók.
Egyszer, ha majd nagyon fáj a szívem,
úgy fáj, hogy ott künn nem bírom tovább,
Idejövök e vén zárda elé
És megkopogtatom az ajtaját.
És megkérem a jó barátokat:
Egy kicsi cellát adjanak nekem,
Hol a sorsommal megegyezzem én,
S megegyezzen a sorsom is velem.
Csuklyát nem öltök, bár a csuklya vár,
És fogadalmat sem teszek: minek?
A lelkem úgyis rég csuklyába' jár.
A jó páterek így is befogadják
A költőt, kinek fáj a szíve tája,
"És aki velök egy Istent imád,"
Csak az egy Istent másképpen imádja.
 

Csak egy kérés

Tóth Juli verse
Nehéz keresztet tettél
a vállamra Uram.
Nehéz keresztemnek,
fájdalmas ára van.
 
Cipelem, de lépni már
tőle alig tudok.
Úgy érzem, terhétől
összeroskadok.
 
Lábam kövek között
botlik, megbicsaklik,
Arcom, porba esve
ólom könnytől ázik.
 
Meredek út vezet
hegynek tetejére,
Nem látom, milyen lesz
az utamnak vége!
 
Ott ragyog az arcod,
biztosan tudom,
S ha majd Hozzád érek,
meg is láthatom.
 
Adj erőt, hogy tudjak
tiszta szívvel hinni,
s egy darabon segíts
a keresztet vinni!

A fekete Mária

Juhász Gyula verse
Ősi templom árnyas szögletében
Századoknak füstje és pora
Lassan lepte be s ő mély sötéten
Néz jövőbe hét tőrrel szivében:
Magyarok Asszonya.
Háború és béke váltakoztak
És jött és ment nemzetek sora,
Nyarak búzát, telek havat hoztak,
Ő csak nézett, a Fiát karolva:
Magyarok Asszonya.
Hű zarándok messze, messze tájról,
A lábain országút pora,
Vigaszt várva hozzájött s a távol
Múltakból gyászt s jó reményt világol
Magyarok Asszonya.
S jöttem én is, e szomorú öltő
Bús magyarja, hű zarándoka,
Mit adhatnék, csüggedt, árva költő:
E dalt hozom, mint könnyét a felhő,
Te feketén is vigaszt derengő
Magyarok Asszonya!

Tavaszi imádság

Fésűs Éva verse
Ha sírdogálnak halkan a csatornák
és elcsöppen a télnek jégcsap-orra,
ha zöld ruhácskát adsz a sok bokorra,
taníts meg, édes Istenem, szeretni!
 
Ne azt, ki mindig mosollyal melenget,
hanem a rossz-szavút, azt simogassam,
azt, aki bánt, vagy aki nevet rajtam,
taníts meg, édes Istenem, szeretni.
 
Ha felpattannak mind a fagybilincsek,
gyümölcsöt sejt az ágak reszketése,
ne járjak zsibbadt, téli szívvel én se,
taníts meg, édes Istenem, szeretni!
 
Hogy amit adtam, vissza ne kívánjam,
mert értük vagyok én, s ők vannak értem,
hogy szívünk kötelékeit megértsem,
taníts meg, édes Istenem, szeretni.
 
De ne csak itt, a szépség záporában,
és ne csak azt, kire kegyelmed árad,
hanem az elbúvókat és csúnyákat
taníts meg, édes Istenem, szeretni.
 
A szép szavak szájamból mind kihullnak,
csak azt tudom: lelkem kívánja fényed,
Ki egyformán szeretsz galambot, férget,
taníts meg, édes Istenem, szeretni.
 
És adj világosságot is, hogy lássam,
ha tüskéik fonákján fájdalom van;
s hogy ítéletem durván ki ne mondjam,
taníts meg, édes Istenem, szeretni.
 
Mily együgyű dal! Cérnahangú ének!
De lásd, így bontogattam szét a vágyam,
mint a göröngy, lelkét egy hóvirágban:
taníts meg, édes Istenem, szeretni!
Online program feltöltésAlapítványLetöltésekBeszámolókFilmArchívumPartnerekAdatvédelem