Keresztes Szent János verse
Vaksötét éjszakában,
szerelem vágyától lángokban égve,
én boldog messze jártam!
Nem vette senki észre,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
 
biztosan a homályban,
a titkos lépcsőn át utamra térve,
én boldog, messze jártam!
Arcot, ruhát cserélve,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
 
sötét és boldog éjjel,
titokban jártam, senki meg se látott,
nem láttam senkit én sem,
más fény nem is világolt,
egyetlen a szívemben égő láng volt.
 
Mutatta fényesebben
a délidőben csúcson járó napnál,
utamat hol keressem,
hol vár, kit ismerek már,
hol rejtekünk, ahol most senki sem jár.
 
Ó, éj, utamra vittél,
ó, virradatnál is gyöngédebb éjjel,
ó, éj, egyesitettél
Vőlegényt kedvesével,
s lányt egyformává téve Vőlegénnyel!
 
Neki őriztem eddig,
virágzó keblem neki odaadtam,
álomba szenderült itt,
én egyre símogattam,
cédruslomb hűsítette lankadatlan.
 
Csipkés oromra surrant
a szél, és sebzett gyönge kézzel engem,
játszott hajával ujjam,
csak őreá figyeltem,
aléltan már a sebre nem ügyeltem.
 
Feledtem azt, ki voltam,
fejem Szerelmesem vállára csuklott,
megszűnt, mi volt, mi voltam,
liliomágyra hullott,
elmúlt a gond, és minden vele múlott.
 
Takács Zsuzsa fordítása

Károlyi Amy verse
Mikor már elment,
akkor tudod,
hogy angyal járt bent.
 
Nem volt szárnya,
de mégis volt szárnysuhogása,
 
oly zajtalan, oly észrevétlen:
Az Isten járt itt angyalképpen
 
Az Isten, aki mindig itt van,
csak nem hallod, mert olyan zaj van.
 
Elküldte követét a csendet,
a küldött képében Ő jelent meg.

Juhász Gyula verse
Mint Izaiás prófétádnak
Ajkát tüzes szénnel jelölted,
Égő szened lett vágy és bánat,
Uram, így állok már előtted!

Jó volt Uram, az égető szén,
Amelytől ajkam és a lelkem
Hirdette, mily acél a törvény
A szívben és a végtelenben.

Most új az ajkam és a lelkem
S így állok én vígan előtted
S téged dalollak a jelenben
És benned látom a jövőket.

A múlt tüzéből már kiforrott
A múlhatatlan érc: a lélek
S látom: bús vágyam angyalod volt
S szerelmem áldás és dicséret.

Szabó Lőrinc verse
Szebbek a szép tavaszi napoknál is, de szavaid, barátom,
hidegek, mint a vas, és még az éjszakánál is ijesztőbbek.
 
Minden este megáldalak álmaimban, te nem is tudsz róla.
Nem is tudod, mennyire szeretem okos szemeidet.
 
Azt szeretem benned, amit nem akarsz nekem adni,
a magányodat szeretem és lelked kételyeit,
 
mert örök szomorúság borzong benned,
mikor a Megismerhetetlen ajtait nyitogatod előttem.
 
Régóta enyém vagy. A Hegyen is te beszéltél velem?
 
Sokáig elvesztettelek, azért csábított a kentaurok
és pogány nők hívása.
 
Itt maradok veled. Hallak. Rád figyelek, de még
szégyenkezve és kissé tartózkodóan,
mint a virág, mely a februári nap simogatására nem mer
egészen kinyílni.

Madeleine Delbrêl verse
Hiszen a szavak nem azért teremtettek,
hogy érintetlenül könyveinkben maradjanak,
hanem hogy magukkal ragadjanak,
és a világot felélesszék bennünk.
Engedd, Uram,
hogy az az örömlecke,
az az örömtűz,
mit egy nap lángra lobbantottál a hegyen,
néhány parazsával megérintsen, megmarjon,
felöltöztessen és betörjön.
Add, hogy általa
olyanok legyünk, mint „szikrák a tarlón”,
kik a város utcáit járják,
tömegeket kísérnek
a boldogságtól, örömtől megfertőzve.
Hiszen van elég rossz és szomorú hír:
akkora zajt vernek,
hogy a te szavad már nem hallatszik.
Lármájukban robbantsd ki csendünket,
ami üzenetedet dübörgi.

Sík Sándor verse
Mindennevű, hogyan szólítsalak?
Nazianszi Szent Gergely
 
(...)
 
XII.
Könyv a térdemen,
A könyvben ábra, számokkal és görög betűkkel:
Ablak a Végtelenbe.
Itt ülsz az ablakban, mellettem
És fölemelt Ujjaid ütemén ringatod
És szertehajtod, egyre sebesebben,
És összefogod, egyre szorosabban,
Napok, naprendszerek, galaktikák és mindenségek
És atomok és protonok és protonnál is potomabb pontok
Miriárdokszor miriárdjait.
Fölemeled a karodat,
És eltűnik az Anyag a Hullámzás végtelenében,
Leejted karodat,
És elpihen a Hullámzás az Anyag végtelenében.
És eltűnök én is; elpihenek én is
Árján az Ütemnek,
Amely innen, térdeimről
Mozgatja a Mindent.