Angelus Silesius verse
Szentlélek! Fő jó!
Szent neved
Borítsa lángba szívemet!
Tüzednek édes lángja fennen
Lobogjon vígan én felettem.
Ébresszen bennem szent kegyed
Szerelmes, élő, nagy hitet!
Világíts át,Te, drága Fény,
Nehogy sötétben haljak én.
Te szent árnyékod hűvösítsen,
Hogy idegen tűz ne hevítsen.
Szívemnek kertje élni fog,
Ha hull rá égi harmatod.
Fő Vigasz, várom jöttödet,
Csókold életre lelkemet.
Ajándékaid, mint a tenger,
S Nélküled koldus csak az ember.
Itt van szívemnek kelyhe,
Te Pünkösd borával töltsd tele!
Add, ha parancsod megjelen,
Katonaként én megtegyem.
Te jó tanácsod hadd vezessen,
Különböztessek jól, helyesen.
Szent értelmedet ha adod:
Felismerem akaratod.
Arany folyam vagy, Bölcsesség,
Szerelmed csókja bennem ég,
És így a szívem tudja, érez:
Milyen jó vagy Te és mily édes.
Szemem mindig csak Rád tapad:
Igazság Lelke csak Te vagy!
Megígérted, jó Jézusom:
E vendéget én megkapom.
A szívem várja vágyva, halkan,
Őt várja ez az üres barlang.
Boldog lesz, majd ha áldva jő:
Örökre nálam marad Ő!
 
(Fordította: Szénási Sándor)

Szabédi László verse
Mért búslakodnám? Annak örülök,
amit az Isten lenni adott.
 
Hogy széles mezőkön száz sugár sürög,
s én látom a színt, a fényt, a napot.
 
Hallom a hangot, mit százezer madaracska
csicsereg boldogan, csókra csalogatva.
 
Érzem a barna föld részegítő illatát,
s az idegeimen az élet csap át.
 
Karomat kitárom, féktelenül fütyülök,
vidáman vallom: íme vagyok!
 
Mért búslakodnám? Annak örülök
amit az Isten lenni adott.

P. Alberich Zwyssig verse
Élő hit kell – s komoly rím! –
ha ez megvan: alap, PRÍM!
 
Ép reményed meg ne und! –
élet-skálán ez: SZEKUND!
 
Hármas-Egyet tisztelhetsz:
tiszta Lélek, Isten = TERC!
 
Csüggedt vagy s nem-vígasztalt? –
Érezd: szeret! Igaz KVART!
 
Embertársad rád tekint:
benne Őt lásd! Tiszta KVINT!
 
Nyugodt leszel s erősebb:
béke Isten, erő: SZEXT!
 
Csontig-éget a seb, kín? –
Bízz, mert segít a SZEPTIM!
 
Kényelmedről leszokj hát,
s vár a Magas, az OKTÁV!
 
Fordította: Holczer József SP

József Attila verse
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
 
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
 
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

Radnóti Miklós verse
Látod!
boldog csókjaink öröme
harsog a fák közt és
árnyékkal áldja
testünket a táj! hallod,
 
hogy terül a füvön a
fény és pattan a fákon
dallal a hajtás! csak
 
csörgető fekete tücskök
zaja dicséri most
fűnek és fának
jó örömét! nézd,
 
a vizen, messze partok
homályos tövén
tükrösen fénylik
tavaszi kedvünk! mert
 
mi vagyunk most a fű,
a fa, a part, az öröm is
és szépszavú áldása
a tájnak!

Szent-Gály Kata verse
„Azt mondja az Úr:
Kevés az, hogy a szolgám légy,
s fölemeld Jákob törzseit,
és visszatérítsd Izrael maradékát.
Nézd, a nemzetek világosságává tettelek,
hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.”
(Iz 49,6)
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem…?
Reszketni, remegni az Olajfa-kertben…?
Elhagyatva lenni, egyedül a bűnnel…?
Szemben a Halállal, szemben a közönnyel…?
 
Adnád-e kezedet szorító kötélnek…?
Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek…?
Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben…?
Az ostorozásnál eltakarnál engem…?
 
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek…?
Tudsz-e tűrni értem, hordani keresztet…?
Roskadva, remegve, föl, egész a célig…?
Akkor is, ha szíved ezer sebből vérzik…?
 
Tudod-e karodat szélesre kitárni…?
Az egész világért áldozattá válni…?
És tudsz-e pihenni úgy a kereszten,
hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem…?
 
Tudsz-e mellém hágni…? A helyembe lépni…?
Magadat feledve életemet élni…?
Egészen eltűnni, elmerülni bennem…?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem…?