ARS SACRA

ARS SACRA


			2026. szeptember 12-20.	„Reményt és jövőt adok nektek” (Jer 29,11)
				„Reményt és jövőt adok nektek” (Jer 29,11)
			Ars Sacra Fesztivál • séták • galéria • média • hírek • kapcsolat		hu • en


	Batta György: Egy mondat a szeretetről Hol szeretet van, Ott szeretet van Nemcsak a Bibliában rögzült Isten szavában, Nemcsak jó anyák mosolyában Megannyi mozdulatában, Lelkük minden zugában Ott szeretet van Nemcsak bölcs vének tanácsában Az évek ne a keserűséget teremjék benned – a mérget – Hol szeretet van, Ott szeretet van És nemcsak abban, ahogy mindegyik gondolatban Másokért dobban a költő-szív szakadatlan Ahogy az anya is ott lüktet végig a magzatban Hol szeretet van, Ott szeretet van Nemcsak mikor az ujjak mell-kupolákra simulnak S forró szerelmi vágyban tüzesedve a lázban Hevülnek vörösre gyúlva akár az űrhajó burka Hol szeretet van, Ott szeretet van S fönnmarad holtodiglan Nem számít, hogy a vágytól feszülő kupolából Marad csak roskadt sátor az idő viharától S már nem az ujjak – dermedt pillantások Simulnak enyésző testmezőkre Mik eltűnnek örökre Hol szeretet van, Ott szeretet van Nemcsak az estben aláhulló pehelyben E máris tökéletesben, mert arányaiban Jövendő világok váza – és remekben, Mert simulásában, arcodra hullásában, Ahogyan gyöngéden megérint az éjben – Abban szeretet van S hol szeretet van, puska nem dörren, Vér nem fröccsen, nem sújt tudatlan ököl sem váratlan, Edényeit a vér nem hagyja el a testben, Kering erekben, nem buzog sebekben, Torkolattüzek ibolyákban égnek csak, szelíd lángban Hol szeretet van, Ott szeretet van Szamócafej a vércsepp – igézve nézed Láthatsz fűszálat, áldott sörényes fákat, Tornyokat, kupolákat, de sehol katonákat Hol szeretet van, Nem baj, hogy más vagy Más a honod, a templomod, s nyelvedben, Lélek-emelte versedben másként Zendülnek az igék, csendülnek rím-harangok Hogy mongolos az arcod – szabad Hogy a szavak hozzád vonuljanak Mint hegyből a nyáj És senkinek se fáj, hogy bennük még Véreid rakta, Szent István-látta Tüzek parázslanak, Mátyás felhői gomolyganak, Budai paripák fújnak, holtakért gyertyák gyúlnak – Ott nem félsz Élsz csillagfénnyel a szemedben Nem gyűlöletben, hisz tudják: Tüdő halványlik, szívmoraj hallik, Oxigéntüzek égnek benned is, piros-kékek S lám, arcodon is közös a bélyeg A halál-sütötte enyészet Nézheted, mint állat bőrén a jelet Hol szeretet van, Elpusztíthatatlan Úri áradatból, az időfolyamból Arany szemcséit kimoshatod, S a világot belőlük összerakod, Mint ködből a tornyok, felhőből az ormok Ember s táj előragyog Megláthatod minden keservek könnyét Fájdalmak fekete gyöngyét mert Minden mi kín, a lélek-fény útjain Hozzád is átszáll Veled is munkál – fáj Bárhol a zsarnok: égetnek szenvedő arcok Szemükbol a kiáltás roncsoló sugárzás Fenyőtű hördül törten füst-fojtva a völgyben Zengő kövekből hallik Vizeken halál iramlik Rémülten hordod kozmikus sorsod Mint a bogár ahogyan löki-viszi a folyam Sodorja hullt falevélen – Nincs menekvés földön-égen? Kérded esetten, félelem-sebzetten, Idő-szegekkel verten a létkereszten Már-már abban a végső pillanatban ahonnan tovább nincsen S ekkor fénylik fel Isten Lelkedben, minden sejtedben Általa emberré épülsz, Már csak a jóra készülsz, Röpít a kegyelem Gyorsan, aranyló hit-burokban, Virágzó, békét sugárzó, S mint betlehemi fényözön Elönti bensődet az öröm Hogy benned szeretet van – kiapadhatatlan Látod, hogy növi be a világot Mint fénylő moha, arcok s virágok mosolya Halál nem rettent, serkent: a jóra Törekedhetsz, másokért cselekedhetsz, Nyújtod a kezed, s tenyeredbe veszed Akár egy cinege madárkát, a Földet Ezt az árvát, ezt a vergődőt, vérzőt, Lángokban égőt, csapzottat, meggyalázottat, Simítod, ne remegjen, Gyógyuljon, ne ernyedjen Úri fán fényesedjen Csak arról énekeljen: Ahol szeretet van Remény és jövő van


	Minek örülök Szabédi László verse Mért búslakodnám? Annak örülök, amit az Isten lenni adott. Hogy széles mezőkön száz sugár sürög, s én látom a színt, a fényt, a napot. Hallom a hangot, mit százezer madaracska csicsereg boldogan, csókra csalogatva. Érzem a barna föld részegítő illatát, s az idegeimen az élet csap át. Karomat kitárom, féktelenül fütyülök, vidáman vallom: íme vagyok! Mért búslakodnám? Annak örülök amit az Isten lenni adott.


			A zenei skála P. Alberich Zwyssig verse Élő hit kell – s komoly rím! – ha ez megvan: alap, PRÍM! Ép reményed meg ne und! – élet-skálán ez: SZEKUND! Hármas-Egyet tisztelhetsz: tiszta Lélek, Isten = TERC! Csüggedt vagy s nem-vígasztalt? – Érezd: szeret! Igaz KVART! Embertársad rád tekint: benne Őt lásd! Tiszta KVINT! Nyugodt leszel s erősebb: béke Isten, erő: SZEXT! Csontig-éget a seb, kín? – Bízz, mert segít a SZEPTIM! Kényelmedről leszokj hát, s vár a Magas, az OKTÁV! Fordította: Holczer József SP


	Tavasz van! gyönyörű! József Attila verse Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz, A vén Duna karcsú gőzösökre gondol, Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik Mezei szagokkal a tavaszi szél. Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne, Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás. Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán! Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás! Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél! Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel - A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!


			Tavaszi szeretők verse Radnóti Miklós verse Látod! boldog csókjaink öröme harsog a fák közt és árnyékkal áldja testünket a táj! hallod, hogy terül a füvön a fény és pattan a fákon dallal a hajtás! csak csörgető fekete tücskök zaja dicséri most fűnek és fának jó örömét! nézd, a vizen, messze partok homályos tövén tükrösen fénylik tavaszi kedvünk! mert mi vagyunk most a fű, a fa, a part, az öröm is és szépszavú áldása a tájnak!


	Keresztúton Szent-Gály Kata verse „Azt mondja az Úr: Kevés az, hogy a szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.” (Iz 49,6) Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem…? Reszketni, remegni az Olajfa-kertben…? Elhagyatva lenni, egyedül a bűnnel…? Szemben a Halállal, szemben a közönnyel…? Adnád-e kezedet szorító kötélnek…? Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek…? Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben…? Az ostorozásnál eltakarnál engem…? Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek…? Tudsz-e tűrni értem, hordani keresztet…? Roskadva, remegve, föl, egész a célig…? Akkor is, ha szíved ezer sebből vérzik…? Tudod-e karodat szélesre kitárni…? Az egész világért áldozattá válni…? És tudsz-e pihenni úgy a kereszten, hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem…? Tudsz-e mellém hágni…? A helyembe lépni…? Magadat feledve életemet élni…? Egészen eltűnni, elmerülni bennem…? Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem…?


			A megsebzett fa története Szent II. János Pál pápa (Karol Wojtyla) verse A Fa így szólt: ne félj, ha meghalok – ne félj meghalni velem, ne félj a haláltól – nézd, újjáéledek: a halál csak a kérget hántotta le. Ne félj meghalni és újjáéledni velem! A jelet fátyol takarja. Benne újjáéled minden – és elveszi súlyát a gyümölcs. A Fa átnyújtotta a gyümölcsöt Annak, aki beoltotta – Belőlem fogtok élni, Belőlem, a Megsebzett Fából. „Belőlem”, mondta a Fa – nem éreztem Őt idegennek, eltűnt az ellentét érzése közöttünk (talán először egyetlen pillanatra?) Én elmentem, a FA megállt, átölelve a múltat és jövőt.

5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24

Online program feltöltés • Alapítvány • Letöltések • Beszámolók • Film • Archívum • Partnerek • Adatvédelem