ARS SACRA
2025. szeptember 13-21. „A remény zarándokai”
Ars Sacra Fesztivál  •  séták  •  hírek  •  média  •  vers  •  kvíz  •  kapcsolat huen

Babits Mihály: Vers a csirkeház mellől

I.
Dombon égek, csorgó nyár füröszt.
Csöpp kert ringat búzamezők közt.
Nézek egy kis törpe házat, azt
amit rakott a szomszéd paraszt
csirkéinek. Vályog a fala,
de piros cserép a taraja.
 
Drága kincs az idő s oly kevés!
Jer, segíts meg, bölcs semmittevés!
Tárd ki mégegyszer a kapukat!
Add vissza mit tőlem elragadt
két zsarnok: a Feladat s a Gond:
óráimat, e fogyó vagyont!
 
Nézdelhessem mit az óra ád:
pici háznak piros taraját
s hogy cikáz fölötte két galamb!
Szilaj idill, fehér ditiramb …
Ditiramb vagy idill, bánom én!
Mig célom nincs, a világ enyém.
 
II.
Két galamb mint két fehér levél
miket hullva keringet a szél.
Levegőből dobta egy merész
röpülő? Vagy égből égi kéz?
Száll a napban, s lefelé cikáz,
mint egy új kinyilatkoztatás.
 
Be jó nézni ahogy párosán
elülnek a tető pirosán!
Rest galambok, ti tanítsatok!
Béke és restség a nagy titok.
Mit ér a sok tett és törtetés?
Vér lesz abból, szenny és szenvedés…
Ég veled, cselekvés, munka, harc!
 
Engem többet eztán nem zavarsz.
Így vonul ma félre aki jó:
küzdeni a komisznak való,
míg eljő az új háború majd
s kipusztitja az emberi fajt.
 
III.
Igy tünődöm s izgalom fog el:
nem, nem! menni s cselekedni kell!
Harcot a Harc ellen! és a Tett
gyilkos lelkét tettel ölni meg,
mig az egész földön kitűzik
a szent Restség fehér zászlait,
 
hogy galambok módján lengjenek
jámbor csirkeházaink felett,
hol szelíd szárnyasként, jámboran,
– mint aki jámbor, de szárnya van –
megbuvunk majd … S tárom a kaput:
búzaföld közt fut elém az ut.
 
Ki az őre a kalászhadak
aranylándzsás dandárainak,
hogy mind veszteg áll, és titkosan
mégis mintha menne, úgy suhan,
menne, mint a Vezér tervelé,
szélben, évben, dús kaszák elé?
 

Zsoltár

Weöres Sándor verse
Kínok árnyékaiból;
kínok árnyékaiból
szólok hozzád Istenem.
Kín mar, sújt, temet,
józan eszemet
vak veszélyben,
láncos mélyben
ne hagyd elveszítenem.
 
Senki sem tör káromra,
senki sem tör káromra,
bensőm fordul ellenem.
Örök vihar ront,
nincs egy biztos pont
se mögöttem,
se fölöttem,
dög pusztít a lelkemen.
 
Törd meg kevélységemet,
törd meg kevélységemet,
mély megbánást adj nekem.
Nyársat nyeltem én,
derekam kemény:
mért nem szabad
súlyod alatt
meghajolnom, Istenem?
 
Száraz zokogás tipor,
száraz zokogás tipor
és a szemem könnytelen.
Utam hajlatán
ördög les reám,
vár nehezen:
a két kezem
tőrrel indul ellenem.
 
Legyen meg akaratod,
legyen meg akaratod,
ha vesznem kell, jól legyen:
tán kárhozásom
áldás lesz máson –
de ha énrám
kincset bíztál,
ments meg immár, Istenem.

És a szívem is elhagyott engem

Reményik Sándor verse

Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek
számuk sincsen, – utolértek bűneim,
amelyeket végig sem nézhetek, – számosabbak
a fejem hajszálainál, – és a szívem is elhagyott engem."
Zsoltárok könyve 40.13.
 
Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb büntetés.
S a legnagyobb nyomorúság is ez:
Elhagyott engem az én szívem is.
(...)
 
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok.
Gyilkos órák, rabló pillanatok.
Suhanó szárnyú nagy sors-madarak.
Hová vittétek az én szívemet?
Hozzátok vissza az én szívemet. -
Szeretni akarok.
 
Kép: Akseli Gallen-Kallela (1865-1931): Fiú varjúval 86x72 cm, olaj, vászon, 1884

FEBRUÁR

SZABÓ T. ANNA verse
Hallod, hogy pendül az ég? Jön a szél!
Zsendül a földben a nedv, fut a vér,
bizsereg a magban a lomb meg a fény –
túlvagyunk lassan a tél nehezén.
Olvad a hó, fenn fordul a nap,
kiböködi a hideg csillagokat,
döccen a vén föld rossz kerekén –
túlvagyunk mégis a tél nehezén.
Jaj, milyen évszak! Hosszú, sötét.
Óvtuk az otthon csöpp melegét.
Biccen az új ág, zsenge remény:
túl vagyunk, úgy-e, a tél nehezén?
Jön, jön a szél, friss föld szaga száll,
létre gyötörte magát a halál,
nincs lehetetlen, van te meg én –
túlvagyunk, látod, a tél nehezén.

Tíz lépcső

Weöres Sándor verse
Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid -a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.
 
(A teljesség felé. Csönge, 1944-45)

Karácsony

Szilágyi Domokos verse
A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.

Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.

a költészetről

Lackfi János verse
Ej, ti költők, mit tudtok az életről?
Fogtok egy pohár vizet, az asztalra teszitek, oszt már álmodjátok is beléje a kicsi cseppet, mely kivájja a nagy sziklát.
Meg az óceánt, amely elhordja a nagy hajót.
Meg a szűziesen érintetlen tengerszemet.
Meg a tavaszi záport, melyben kacagnak a szerelmesek.
Meg még a hóolvadást, mely árvízzel sodorja el a házakat.
A mosdás utáni tisztaságot.
A szomjoltás jóérzését.
A fagyból bejőve behörpölt leves zamatát.
A lucskos bőrig ázást.
A kád vizet, mely megöregíti ujjunkon a bőrt. Havat, latyakot, jeget, kocsonyát, fröccsöt.
Könnyet, vért, sejtnedvet.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
Online program feltöltésAlapítványLetöltésekBeszámolókFilmArchívumPartnerekAdatvédelem