ARS SACRA

ARS SACRA


			2025. szeptember 13-21.	„A remény zarándokai”
				„A remény zarándokai”
			Ars Sacra Fesztivál • séták • hírek • média • vers • kvíz • kapcsolat		hu • en


	Batta György: Egy mondat a szeretetről Hol szeretet van, Ott szeretet van Nemcsak a Bibliában rögzült Isten szavában, Nemcsak jó anyák mosolyában Megannyi mozdulatában, Lelkük minden zugában Ott szeretet van Nemcsak bölcs vének tanácsában Az évek ne a keserűséget teremjék benned – a mérget – Hol szeretet van, Ott szeretet van És nemcsak abban, ahogy mindegyik gondolatban Másokért dobban a költő-szív szakadatlan Ahogy az anya is ott lüktet végig a magzatban Hol szeretet van, Ott szeretet van Nemcsak mikor az ujjak mell-kupolákra simulnak S forró szerelmi vágyban tüzesedve a lázban Hevülnek vörösre gyúlva akár az űrhajó burka Hol szeretet van, Ott szeretet van S fönnmarad holtodiglan Nem számít, hogy a vágytól feszülő kupolából Marad csak roskadt sátor az idő viharától S már nem az ujjak – dermedt pillantások Simulnak enyésző testmezőkre Mik eltűnnek örökre Hol szeretet van, Ott szeretet van Nemcsak az estben aláhulló pehelyben E máris tökéletesben, mert arányaiban Jövendő világok váza – és remekben, Mert simulásában, arcodra hullásában, Ahogyan gyöngéden megérint az éjben – Abban szeretet van S hol szeretet van, puska nem dörren, Vér nem fröccsen, nem sújt tudatlan ököl sem váratlan, Edényeit a vér nem hagyja el a testben, Kering erekben, nem buzog sebekben, Torkolattüzek ibolyákban égnek csak, szelíd lángban Hol szeretet van, Ott szeretet van Szamócafej a vércsepp – igézve nézed Láthatsz fűszálat, áldott sörényes fákat, Tornyokat, kupolákat, de sehol katonákat Hol szeretet van, Nem baj, hogy más vagy Más a honod, a templomod, s nyelvedben, Lélek-emelte versedben másként Zendülnek az igék, csendülnek rím-harangok Hogy mongolos az arcod – szabad Hogy a szavak hozzád vonuljanak Mint hegyből a nyáj És senkinek se fáj, hogy bennük még Véreid rakta, Szent István-látta Tüzek parázslanak, Mátyás felhői gomolyganak, Budai paripák fújnak, holtakért gyertyák gyúlnak – Ott nem félsz Élsz csillagfénnyel a szemedben Nem gyűlöletben, hisz tudják: Tüdő halványlik, szívmoraj hallik, Oxigéntüzek égnek benned is, piros-kékek S lám, arcodon is közös a bélyeg A halál-sütötte enyészet Nézheted, mint állat bőrén a jelet Hol szeretet van, Elpusztíthatatlan Úri áradatból, az időfolyamból Arany szemcséit kimoshatod, S a világot belőlük összerakod, Mint ködből a tornyok, felhőből az ormok Ember s táj előragyog Megláthatod minden keservek könnyét Fájdalmak fekete gyöngyét mert Minden mi kín, a lélek-fény útjain Hozzád is átszáll Veled is munkál – fáj Bárhol a zsarnok: égetnek szenvedő arcok Szemükbol a kiáltás roncsoló sugárzás Fenyőtű hördül törten füst-fojtva a völgyben Zengő kövekből hallik Vizeken halál iramlik Rémülten hordod kozmikus sorsod Mint a bogár ahogyan löki-viszi a folyam Sodorja hullt falevélen – Nincs menekvés földön-égen? Kérded esetten, félelem-sebzetten, Idő-szegekkel verten a létkereszten Már-már abban a végső pillanatban ahonnan tovább nincsen S ekkor fénylik fel Isten Lelkedben, minden sejtedben Általa emberré épülsz, Már csak a jóra készülsz, Röpít a kegyelem Gyorsan, aranyló hit-burokban, Virágzó, békét sugárzó, S mint betlehemi fényözön Elönti bensődet az öröm Hogy benned szeretet van – kiapadhatatlan Látod, hogy növi be a világot Mint fénylő moha, arcok s virágok mosolya Halál nem rettent, serkent: a jóra Törekedhetsz, másokért cselekedhetsz, Nyújtod a kezed, s tenyeredbe veszed Akár egy cinege madárkát, a Földet Ezt az árvát, ezt a vergődőt, vérzőt, Lángokban égőt, csapzottat, meggyalázottat, Simítod, ne remegjen, Gyógyuljon, ne ernyedjen Úri fán fényesedjen Csak arról énekeljen: Ahol szeretet van Remény és jövő van


	Örökkön örökké Pilinszky János verse Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, maradék szemérmem némasága ez, úgyse hallanád meg, hangot ha adok, sűrü panaszommal jobb ha hallgatok. Tűrök és törődöm engedékenyen: mint Izsák az atyját, én se kérdezem, mivégre sanyargatsz, teszem szótalan, szófogadó szolga, ami hátra van. Keserüségemre úgy sincs felelet: minek adtál ennem, ha nem eleget? miért vakitottál annyi nappalon, ha már ragyogásod nem lehet napom? Halálom után majd örök öleden, fölpanaszlom akkor, mit tettél velem, karjaid közt végre kisírom magam, csillapíthatatlan sírok hangosan! Sohase szerettél, nem volt pillanat, ennem is ha adtál, soha magadat, örökkön-örökké sírok amiért annyit dideregtem érted, magamért! Végeérhetetlen zokogok veled, ahogy szoritásod egyre hevesebb, ahogy ölelésem egyre szorosabb, egyre boldogabb és boldogtalanabb.


			A lényeg Fésüs Éva verse A szépben az a legszebb, ami leírhatatlan, a vallomásban az, ami kimondhatatlan, csókban a búcsúzás vagy nyíló szerelem, egyetlen csillagban a végtelen. Levélhullásban erdők bánata, bújócskás völgy ölében a haza, vetésben remény, moccanás a magban, kottasorokban rabul ejtett dallam, két összekulcsolt kézben az ima, remekművekben a harmónia, részekben álma az egésznek, és mindenben a lényeg, a rejtőzködő, ami sosem látszik, de a lélekhez szelídült anyagban tündöklőn ott sugárzik.


	Harmadnapon Pilinszky János verse És fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrücki fák. És megérzik a fényt a gyökerek És szél támad. És fölzeng a világ. Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszünhetett dobogni szive – Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die.


			Örökkön örökké Pilinszky János verse Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, maradék szemérmem némasága ez, úgyse hallanád meg, hangot ha adok, sűrü panaszommal jobb ha hallgatok. Tűrök és törődöm engedékenyen: mint Izsák az atyját, én se kérdezem, mivégre sanyargatsz, teszem szótalan, szófogadó szolga, ami hátra van. Keserüségemre úgy sincs felelet: minek adtál ennem, ha nem eleget? miért vakitottál annyi nappalon, ha már ragyogásod nem lehet napom? Halálom után majd örök öleden, fölpanaszlom akkor, mit tettél velem, karjaid közt végre kisírom magam, csillapíthatatlan sírok hangosan! Sohase szerettél, nem volt pillanat, ennem is ha adtál, soha magadat, örökkön-örökké sírok amiért annyit dideregtem érted, magamért! Végeérhetetlen zokogok veled, ahogy szoritásod egyre hevesebb, ahogy ölelésem egyre szorosabb, egyre boldogabb és boldogtalanabb.


	Tavasz van! Gyönyörű! József Attila verse Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz, A vén Duna karcsú gőzösökre gondol, Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik Mezei szagokkal a tavaszi szél. Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne, Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás. Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán! Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás! Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél! Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel - A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!


			Március Áprily Lajos verse A nap tüze, látod, a fürge diákot a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt. Csengve, nevetve kibuggyan a kedve s egy ős evoét a fénybe kiált. Régi, kiszáradt tó vize árad, néma kutakban a víz kibuzog. Zeng a picinyke szénfejü cinke víg dithyrambusa: dactilusok. Selymit a barka már kitakarta, sárga virágját bontja a som. Fut, fut az áram a déli sugárban s hökken a hó a hideg havason. Barna patakja napra kacagva a lomha Marosba csengve siet. Zeng a csatorna, zeng a hegy orma, s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szived?

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20

Online program feltöltés • Alapítvány • Letöltések • Beszámolók • Film • Archívum • Partnerek • Adatvédelem