Károlyi Amy verse
Mikor már elment,
akkor tudod,
hogy angyal járt bent.
 
Nem volt szárnya,
de mégis volt szárnysuhogása,
 
oly zajtalan, oly észrevétlen:
Az Isten járt itt angyalképpen
 
Az Isten, aki mindig itt van,
csak nem hallod, mert olyan zaj van.
 
Elküldte követét a csendet,
a küldött képében Ő jelent meg.

Juhász Gyula verse
Mint Izaiás prófétádnak
Ajkát tüzes szénnel jelölted,
Égő szened lett vágy és bánat,
Uram, így állok már előtted!

Jó volt Uram, az égető szén,
Amelytől ajkam és a lelkem
Hirdette, mily acél a törvény
A szívben és a végtelenben.

Most új az ajkam és a lelkem
S így állok én vígan előtted
S téged dalollak a jelenben
És benned látom a jövőket.

A múlt tüzéből már kiforrott
A múlhatatlan érc: a lélek
S látom: bús vágyam angyalod volt
S szerelmem áldás és dicséret.

Szabó Lőrinc verse
Szebbek a szép tavaszi napoknál is, de szavaid, barátom,
hidegek, mint a vas, és még az éjszakánál is ijesztőbbek.
 
Minden este megáldalak álmaimban, te nem is tudsz róla.
Nem is tudod, mennyire szeretem okos szemeidet.
 
Azt szeretem benned, amit nem akarsz nekem adni,
a magányodat szeretem és lelked kételyeit,
 
mert örök szomorúság borzong benned,
mikor a Megismerhetetlen ajtait nyitogatod előttem.
 
Régóta enyém vagy. A Hegyen is te beszéltél velem?
 
Sokáig elvesztettelek, azért csábított a kentaurok
és pogány nők hívása.
 
Itt maradok veled. Hallak. Rád figyelek, de még
szégyenkezve és kissé tartózkodóan,
mint a virág, mely a februári nap simogatására nem mer
egészen kinyílni.

Madeleine Delbrêl verse
Hiszen a szavak nem azért teremtettek,
hogy érintetlenül könyveinkben maradjanak,
hanem hogy magukkal ragadjanak,
és a világot felélesszék bennünk.
Engedd, Uram,
hogy az az örömlecke,
az az örömtűz,
mit egy nap lángra lobbantottál a hegyen,
néhány parazsával megérintsen, megmarjon,
felöltöztessen és betörjön.
Add, hogy általa
olyanok legyünk, mint „szikrák a tarlón”,
kik a város utcáit járják,
tömegeket kísérnek
a boldogságtól, örömtől megfertőzve.
Hiszen van elég rossz és szomorú hír:
akkora zajt vernek,
hogy a te szavad már nem hallatszik.
Lármájukban robbantsd ki csendünket,
ami üzenetedet dübörgi.

Sík Sándor verse
Mindennevű, hogyan szólítsalak?
Nazianszi Szent Gergely
 
(...)
 
XII.
Könyv a térdemen,
A könyvben ábra, számokkal és görög betűkkel:
Ablak a Végtelenbe.
Itt ülsz az ablakban, mellettem
És fölemelt Ujjaid ütemén ringatod
És szertehajtod, egyre sebesebben,
És összefogod, egyre szorosabban,
Napok, naprendszerek, galaktikák és mindenségek
És atomok és protonok és protonnál is potomabb pontok
Miriárdokszor miriárdjait.
Fölemeled a karodat,
És eltűnik az Anyag a Hullámzás végtelenében,
Leejted karodat,
És elpihen a Hullámzás az Anyag végtelenében.
És eltűnök én is; elpihenek én is
Árján az Ütemnek,
Amely innen, térdeimről
Mozgatja a Mindent.

Szabó Lőrinc verse
Hogy a napfény ráesett,
szinte szívdobogva nézem
ezüstszikrás börtönében
az ezüsthideg vizet.
 
Víz, még sohse láttalak;
és lelkem sok szennye-bűne
boldogan megszégyenülve
érzi, milyen tiszta vagy.
 
Jég vagy! tűz vagy! gyönyörű!
Tündértestű meztelenség,
voltam én is, és leszek még,
mint te, olyan egyszerű?
 
Jöjjetek, igaz imák:
jó vizek, öntözzetek meg,
és kit oly rosszul szeretlek
válts meg, égi tisztaság!