ARS SACRA
2023. szeptember 16-24. „Keresd a békét!” (Zsolt 34,15)
XVI. Ars Sacra Fesztivál  •  film  •  hírek  •  média  •  vers  •  kapcsolat huen

Keresztury Dezsõ: Esti imádság

Ó, milyen vak homályba futnak
kik nélküled indúlnak utnak.
A kezemet nézem: leszárad;
szivem sívó homokkal árad.
 
Valamikor kézen vezettél;
szökni akartam, nem engedtél,
csend volt szivemben és a csendben
szavad szólt csak, mindennél szebben.
 
Én Istenem, hívj vissza engem!
Magam maradtam, eltévedtem.
Légy bátorságom, bizodalmam;
ó, légy úrrá megint Te rajtam!
 

A hangfogó falak

Reményik Sándor verse
A kolozsvári Szent Ferenc-rendi zárdában
 
Ezek a vastag, hangfogó falak,
Nagy kőkockákon halk léptek nesze,
S az elsurranó pár csuklyás alak.
A kongó-bongó fehér folyosók,
A kis cellák s a kis cellák lakói:
Az óceánról révbetért hajók.
Egyszer, ha majd nagyon fáj a szívem,
úgy fáj, hogy ott künn nem bírom tovább,
Idejövök e vén zárda elé
És megkopogtatom az ajtaját.
És megkérem a jó barátokat:
Egy kicsi cellát adjanak nekem,
Hol a sorsommal megegyezzem én,
S megegyezzen a sorsom is velem.
Csuklyát nem öltök, bár a csuklya vár,
És fogadalmat sem teszek: minek?
A lelkem úgyis rég csuklyába' jár.
A jó páterek így is befogadják
A költőt, kinek fáj a szíve tája,
"És aki velök egy Istent imád,"
Csak az egy Istent másképpen imádja.
 

Csak egy kérés

Tóth Juli verse
Nehéz keresztet tettél
a vállamra Uram.
Nehéz keresztemnek,
fájdalmas ára van.
 
Cipelem, de lépni már
tőle alig tudok.
Úgy érzem, terhétől
összeroskadok.
 
Lábam kövek között
botlik, megbicsaklik,
Arcom, porba esve
ólom könnytől ázik.
 
Meredek út vezet
hegynek tetejére,
Nem látom, milyen lesz
az utamnak vége!
 
Ott ragyog az arcod,
biztosan tudom,
S ha majd Hozzád érek,
meg is láthatom.
 
Adj erőt, hogy tudjak
tiszta szívvel hinni,
s egy darabon segíts
a keresztet vinni!

A fekete Mária

Juhász Gyula verse
Ősi templom árnyas szögletében
Századoknak füstje és pora
Lassan lepte be s ő mély sötéten
Néz jövőbe hét tőrrel szivében:
Magyarok Asszonya.
Háború és béke váltakoztak
És jött és ment nemzetek sora,
Nyarak búzát, telek havat hoztak,
Ő csak nézett, a Fiát karolva:
Magyarok Asszonya.
Hű zarándok messze, messze tájról,
A lábain országút pora,
Vigaszt várva hozzájött s a távol
Múltakból gyászt s jó reményt világol
Magyarok Asszonya.
S jöttem én is, e szomorú öltő
Bús magyarja, hű zarándoka,
Mit adhatnék, csüggedt, árva költő:
E dalt hozom, mint könnyét a felhő,
Te feketén is vigaszt derengő
Magyarok Asszonya!

Tavaszi imádság

Fésűs Éva verse
Ha sírdogálnak halkan a csatornák
és elcsöppen a télnek jégcsap-orra,
ha zöld ruhácskát adsz a sok bokorra,
taníts meg, édes Istenem, szeretni!
 
Ne azt, ki mindig mosollyal melenget,
hanem a rossz-szavút, azt simogassam,
azt, aki bánt, vagy aki nevet rajtam,
taníts meg, édes Istenem, szeretni.
 
Ha felpattannak mind a fagybilincsek,
gyümölcsöt sejt az ágak reszketése,
ne járjak zsibbadt, téli szívvel én se,
taníts meg, édes Istenem, szeretni!
 
Hogy amit adtam, vissza ne kívánjam,
mert értük vagyok én, s ők vannak értem,
hogy szívünk kötelékeit megértsem,
taníts meg, édes Istenem, szeretni.
 
De ne csak itt, a szépség záporában,
és ne csak azt, kire kegyelmed árad,
hanem az elbúvókat és csúnyákat
taníts meg, édes Istenem, szeretni.
 
A szép szavak szájamból mind kihullnak,
csak azt tudom: lelkem kívánja fényed,
Ki egyformán szeretsz galambot, férget,
taníts meg, édes Istenem, szeretni.
 
És adj világosságot is, hogy lássam,
ha tüskéik fonákján fájdalom van;
s hogy ítéletem durván ki ne mondjam,
taníts meg, édes Istenem, szeretni.
 
Mily együgyű dal! Cérnahangú ének!
De lásd, így bontogattam szét a vágyam,
mint a göröngy, lelkét egy hóvirágban:
taníts meg, édes Istenem, szeretni!

Nagycsütörtökön

Dsida Jenő verse
A szél suhogva borzong
az olajfa-lombokon.
A kanyargós úton, által az erdőn
tömöttsorú fáklyások jönnek.
 
Testemet ételül adtam,
véremet italul adtam,
könnyel mostam meg lábaitokat;
Mégis egyedül maradtam.
 
Hajnal-derengés borzong
a sötét lombokon.
Judás után, által az erdőn
sátánarcú fáklyások jönnek.
 
Testvéreim, tanítványaim!
Égignyúló kemény kereszten
holnap megölnek engem!
És ti alusztok, mélyen alusztok!

Kegyelem

Fodor András verse
Ha lépcsőn föl vezetve
fogtad már apró gyerek kezét,
érezted, gyönge, összegyüremlő
tenyerében hogy mozognak a csontok,
válladhoz hogyha vontad egyszer is
futkosó kicsiny lány fejét,
s megcsapta orrodat a haj, a bőr
meleg madárfészek szaga,
ha láttál a vonat ablakában
csimpaszkodó fiút
esengeni a mezőkre gurult
olajzöld tullú madarak után,
ha láttad ugyanőt a küszöbön
két lábfejét egymásra gyürögetve,
felpuhult, nedves arccal szipogni,
mert kobakjába szúrt a méh,
ha szemhéjad alatt is őrzöd
egész testében ujjongva, kinyílva
száz-galambszszárnyként repeső-fehéren,
hogy szalad vissza anyjához az élet,
tudod mért kap kegyelmet újra,
annyi keserves szégyen után is
a folytatódás.
Online program feltöltésAlapítványLetöltésekBeszámolókArchívumPartnerekTámogatókAdatvédelem