ARS SACRA
2022. szeptember 17-25. „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!” (Jn 13,34)
XVI. Ars Sacra Fesztivál  •  film  •  hírek  •  média  •  vers  •  kapcsolat huen

Keresztury Dezsõ: Esti imádság

Ó, milyen vak homályba futnak
kik nélküled indúlnak utnak.
A kezemet nézem: leszárad;
szivem sívó homokkal árad.
 
Valamikor kézen vezettél;
szökni akartam, nem engedtél,
csend volt szivemben és a csendben
szavad szólt csak, mindennél szebben.
 
Én Istenem, hívj vissza engem!
Magam maradtam, eltévedtem.
Légy bátorságom, bizodalmam;
ó, légy úrrá megint Te rajtam!
 

Tavaszi szeretők verse

Radnóti Miklós verse
Látod!
boldog csókjaink öröme
harsog a fák közt és
árnyékkal áldja
testünket a táj! hallod,
 
hogy terül a füvön a
fény és pattan a fákon
dallal a hajtás! csak
 
csörgető fekete tücskök
zaja dicséri most
fűnek és fának
jó örömét! nézd,
 
a vizen, messze partok
homályos tövén
tükrösen fénylik
tavaszi kedvünk! mert
 
mi vagyunk most a fű,
a fa, a part, az öröm is
és szépszavú áldása
a tájnak!

Keresztúton

Szent-Gály Kata verse
„Azt mondja az Úr:
Kevés az, hogy a szolgám légy,
s fölemeld Jákob törzseit,
és visszatérítsd Izrael maradékát.
Nézd, a nemzetek világosságává tettelek,
hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.”
(Iz 49,6)
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem…?
Reszketni, remegni az Olajfa-kertben…?
Elhagyatva lenni, egyedül a bűnnel…?
Szemben a Halállal, szemben a közönnyel…?
 
Adnád-e kezedet szorító kötélnek…?
Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek…?
Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben…?
Az ostorozásnál eltakarnál engem…?
 
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek…?
Tudsz-e tűrni értem, hordani keresztet…?
Roskadva, remegve, föl, egész a célig…?
Akkor is, ha szíved ezer sebből vérzik…?
 
Tudod-e karodat szélesre kitárni…?
Az egész világért áldozattá válni…?
És tudsz-e pihenni úgy a kereszten,
hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem…?
 
Tudsz-e mellém hágni…? A helyembe lépni…?
Magadat feledve életemet élni…?
Egészen eltűnni, elmerülni bennem…?
Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem…?

A megsebzett fa története

Szent II. János Pál pápa (Karol Wojtyla) verse
A Fa így szólt:
ne félj, ha meghalok – ne félj meghalni velem,
ne félj a haláltól – nézd, újjáéledek: a halál
csak a kérget hántotta le.
Ne félj meghalni és újjáéledni velem! A jelet fátyol takarja.
Benne újjáéled minden –
és elveszi súlyát a gyümölcs.
A Fa átnyújtotta a gyümölcsöt Annak, aki beoltotta –
Belőlem fogtok élni, Belőlem, a Megsebzett Fából.
„Belőlem”, mondta a Fa – nem éreztem Őt idegennek,
eltűnt az ellentét érzése közöttünk
(talán először egyetlen pillanatra?)
Én elmentem, a FA megállt, átölelve a múltat és jövőt.

Él a magyar...

Ábrányi Emil verse
Fessétek bár sötétre a jövőt,
Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,
Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról,
Mély sűlyedésről, biztos pusztulásról:
Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!
Szentűl hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Többet ki küzdött és ki szenvedett?
Hiszen vértenger, temető a mult!
Vetettek rá halálos szolgaságot,
Irtották szörnyen… ámde a levágott
Törzsek helyén még szebb erdő virult.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Ki a saját pártos dühét kiállta,
Annak nem árthat többé idegen!
Hányszor harsogták kárörömmel: Vége!
S csak arra szolgált minden veresége,
Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Szükség van arra nemzetem, hogy élj!
Mert bár hibád sok s bűnöd sorja nagy,
Van egy erényed, mely fényt vet te rád,
S melyért az Isten mindent megbocsát –
Hogy a szabadság leghűbb véde vagy!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!
Ha minden nemzet fásultan lemond,
S a szent rajongás mindenütt kiég,
S a büszke jognak minden vára megdől:
A te szabadság-szerető szivedtől
Új lángra gyúlad Európa még!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar örökre élni fog!
Bízom s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,
Ki trónusán bírói széket űl!
És hogyha minden búra, bajra válik,
Romok között is hirdetem halálig,
Erős, nagy hittel, rendületlenűl:
Legyen bár sorsunk még oly mostoha,
Él a magyar s nem veszhet el soha!

A NŐ

Weöres Sándor verse
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfoghatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga -
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik -
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.

Gyógyíts meg!

Reményik Sándor verse
Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Nézd: elszárad a fám,
A testem-lelkem fája…
De épek még a gyökerek talán.
A tompa, tunya tespedés alatt,
Gyökereimben: érzem magamat,
És ott zsong millió melódiám.
 
Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Hiszen – nem is éltem igazában.
Csak úgy éltem, mint lepke a bábban,
Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben:
Rólam gondolt roppant gondolatod
Torz árnyékaképen.
Egy kóbor szellő néha-néha
Valami balzsam-illatot hozott.
Akkor megéreztem: ez az élet,
S megéreztem a Te közelléted, –
S maradtam mégis torz és átkozott.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet.
Én szeretni és adni akarok:
Egy harmatcseppért is – tengereket.
S most tengereket látok felém jönni,
És nem maradt egy könnyem – megköszönni.
5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
Online program feltöltésAlapítványLetöltésekBeszámolókArchívumPartnerekTámogatókAdatvédelem