Szent II. János Pál
 
„Szükségünk van reverenda és fátyol nélküli szentekre.
Szükségünk van farmeros és tornacipős szentekre.
Szükségünk van szentekre, akik moziba mennek, zenét hallgatnak, és barátaikkal sétálnak.
Szükségünk van szentekre, akik Istent teszik első helyre, de az egyetemen is kitűnnek.
Szükségünk van szentekre, akik időt találnak a mindennapi imára, és képesek a tiszta szerelemre, vagy a tisztaságot megszentelik…
Szükségünk van korszerű szentekre, XXI. századi szentekre, akik erre korszakra alkotják meg a lelkiségüket.
Szükségünk van olyan szentekre, akik el vannak kötelezve a szegények iránt és a szükséges szociális változások iránt.
Szükségünk van a világban élő szentekre, a világban megszentelődő szentekre, akik nem félnek a világban élni.
Szükségünk van kólát és hot-dogot fogyasztó, internetező és iPodot használó szentekre.
Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik az Eucharisztiát, és nem szégyellnek a hétvégén sört inni vagy pizzát enni a barátaikkal.
Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik a mozit, a színházat, a zenét, a táncot, a sportot.
Szükségünk van társaságot kedvelő szentekre, akik nyitottak, normálisak, barátságosak, vidámak és jó barátok.
Szükségünk van olyan szentekre, akik e világban élnek, és meg tudják ízlelni a világ jó és tiszta dolgait, de mégsem világiasodnak el…”
 
(Ferenc pápának tulajdonítják, de eredete nem bizonyított)
 
A képek (Kállai Nagy Krisztina) és szövegek (Bethlenfalvy Gábor) szerzői jogvédelem alatt állnak.
(A kiválasztott képre kattintva elérhetővé válik a hozzátartozó teljes szöveg.)
 
FOR ENGLISH VERSION, CLICK HERE!

1892. január 2-án született Hatvanban, 1951. március 4-én halt meg Kistarcsán.
 
Ünnepe: március 4.
 

Hatvanban, sokgyermekes családban született. Az esztergomi bencés gimnáziumban érettségizett, majd a római Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként a Gregoriana Egyetemen szerzett doktorátust. Az I. világháború miatt Innsbruck-ban tanult tovább. Itt szentelték pappá 1915-ben. Az esztergomi egyházmegyébe visszatérve a prímási kancellária hivatalában érseki levéltáros és szertartó lett, miközben folytatta egyházjogi tudományos munkásságát.1920-ban érsekségi jegyző, majd hercegprímási és érseki titkár lett. 1934 márciusától a Prímási Főszentszék zsinati bírója. 1937-ben címzetes püspökké szentelték. 1938-ban aktív résztvevője volt a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszusnak. Püspöki szolgálatát elkötelezetten végezte, a háború utolsó időszakában s az azt követő zavaros években is. Miután Mindszenty József hercegprímást 1948 karácsonyán le- tartóztatták, majd koncepciós perben elítélték, Meszlényi Zoltán került a kormányzói posztra. Esküjét ezekkel a szavakkal zárta:
„Krisztus hű pásztoraként a hitet és az Egyházunk iránti hűséget nem tagadom soha! Isten engem úgy segéljen!" A kiépülő kommunista diktatúra mást akart a helyére. Már 1946-tól megfigyelték, zaklatták, de ő nem ijedt meg a fenyegetésektől, legfontosabb feladatának a főpásztori feladatok folytatását tartotta. Amikor a kommunista erőszakszervezet feloszlatta és módszeresen elhurcolta a szerzeteseket, helynökként mindent megtett azért, hogy megakadályozza a szerzetesek kitelepítését. Megpróbálták elhelyezni a rendek tagjait templomokba, ahol kántorként szolgáltak. 1950. június 29-én letartóztatták, majd Kistarcsára internálták, ahol őrei szadista módon kínozták. Egy rabtársa visszaemlékezése szerint, amikor halkan kifejezte részvétét a püspöknek, Meszlényi ujját az égre emelve csak annyit mondott: „ő többet szenvedett." Sok szenvedés után 1951. március 4-én hunyt el.
XVI. Benedek pápa 2009. július 3-án vértanúként kanonizálta a boldogok sorában.
 

Mi volt az a lelki élmény, amit én ma is, mint minden más szentségimádási napon átéltem? Azt kell mondanom, hogy Isten közelségének átérzése, hogy itt az oltáron, maga az Isten van, akivel elmerülhetek bizalmas – majdnem azt mondanám – baráti beszélgetésben, s kiönthetem előtte lelkemet. El sem tudunk képzelni tökéletesebb istenközelséget, mint amelybe előttünk rögzíti magát az Úr Jézus itt a kenyér színe alatt. Érezzétek meg, hogy az Oltáriszentséget megalapító Krisztus szeretetből rejtőzött el a kenyér színe alá, s ez a szeretet újítja meg nap mint nap a kereszt áldozatát. Az utolsó vacsora krónikása, Szent János evangélista jegyezte fel ezeket a szavakat: „Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket...” Szerette mindvégig, tehát elrejtőzött közöttünk a kenyér színe alatt. Szerette mindvégig, tehát akarta, hogy ezen az oltáron számtalanszor megújuljon az ő áldozata. Nem kell-e hát idejönnünk, amikor csak tehetjük? ... Azt szeretném és azért imádkoztam a mai napon, hogy soha ne feledjétek, hogy itt vár benneteket az oltár, rajta Krisztus. Itt ismétlődik az ő szent áldozata. Jöjjetek tehetségetek szerint, keressétek az oltárt és rajta a magát újraáldozó Krisztust.
Alázatos szolgálat (Dr. Meszlényi Zoltán Lajos szentbeszédei), Don Bosco Kiadó, Budapest, 2007.
„S a mai idők nem alkalmasak-e arra, hogy a szokott- nál súlyosabb megpróbáltatásra várjunk, és számításba vegyük saját életünk áldozatát is? De a számításból ne hagyjuk ki a hit vigasztalását, azt, hogy minél nagyobbak voltak földi életünknek megpróbáltatásai, minél több fájdalom és gyötrelem kínozta testünket
a földön, annál nagyobb dicsőség várja a feltámadt testet az örök boldogságban.”
(Részlet az 1944-ben Balassagyarmaton elmondott beszédéből.)